Szerző: cyanus

Én szoktam biciklizni hátigyerekkel, és számomra biztosságosabb. Egyrészt, mert a kislányomnak nem tudom metanítani, hogy ne fogja az ülést, és ezért ha elesnénk biztosan az összes ujja eltörne. Másrészt a kerékpárom és az ülésünk nem, egy modern darab, és eléggé ráz, főleg a nagy repedéseken, amiket én felemelkedve térddel tompítok, de őt csak akkor tudom megóvni, ha a hátamon van. Harmadrészt azon a pár 10 km-en rendszeresen elalszik, és a hátamon nem billeg. Negyedrészt gyerekkoromban rengeteget tekertem, és az erdei utakon nagyon sokat estem is. Pontosabban több bicajt összetörtem, de én magam még karcolásszinten sem sérültem soha, mert a több 10 év biciklizés alatt kialakítottam egy olyan rutint, hogy hogyan dobom el a bicajt, és érkezem én lábra. Ezzel a reflexxel a gyereket is el kéne dobnom.
Összegezve számomra biztonságosabb a kerékpár háti hordozással (mellényben, mert az kötelező, és mindkettőnknek sisakban, mert az bár nem mindenhol kötelező, de hasznos), nem beszélve arról, hogy kevésbé borulékony így a kerékpár, főleg, ha a gyerkő mutogat. És még beszélgetni is tudunk.